MCOnet Romania
Satu Mare Link
archívum
programajánló
Öngyilkos lett a rendőrrel végző férfi
Öngyilkos lett a rendőrrel végző férfiAz Alsóörsön szerdára virradóra lelőtt rendőr az igazoltatásra megállított jármű abroncsait vizsgálta, amikor a lövések érték, azokat körülbelül 40 méter távolságból adták le rá, - mondta Lőrincz...
Párbeszédet kezdeményezett Szászfalvi
Párbeszédet kezdeményezett Szászfalvi Társadalmi párbeszédet kezdeményez a többség és a kisebbség harmonikus együttélése során megvalósítható, a kisebbségek kultúrájának, anyanyelvének megőrzését és fejlesztését biztosító jogszabál...
Sólyom László és Schmitt Pál találkozója
Sólyom László és Schmitt Pál találkozója Sólyom László leköszönő és Schmitt Pál megválasztott köztársasági elnök a Sándor - palotában találkoznak csütörtökön, s ezzel a találkozóval zárul a Köztársasági Elnöki Hivatal átadás - átvétele.
Új lehetőségek a diákok határontúli utaztatására
Új lehetőségek a diákok határontúli utaztatására Interjújában Gelencsér Attila, a Somogy Megyei Önkormányzat elnöke és a Fidesz országgyűlési képviselője a diákok határontúli utaztatásának lehetőségeiről fejtette ki véleményét.
Ismét védené a krízisterhes nőket a Fidesz
Ismét védené a krízisterhes nőket a FideszFöltámasztaná a Fidesz az úgynevezett egészségügyi reformok frontján elvérzett Schöpf - Merei Kórház és Anyavédelmi Központ feladatkörét. A helyhatósági választások budapesti sikere esetén tehát is...
Esélye sem volt a rendőrnek
Esélye sem volt a rendőrnekEgy közúti ellenőrzést végző 29 éves rendőr mellett, az ellenőrzött jármű egyik 21 éves főiskolás férfi utasa is életét vesztette; egy 25 éves fiatalember pedig megsérült a szerda hajnali alsóörsi ...
Egyszerűbbé vált Idénymunkát vállalni
Egyszerűbbé vált Idénymunkát vállalni A gyakorlatban is bemutatta az idénymunkások bejelentésének egyszerűségét és gyorsaságát Nagy Anna kormányszóvivő az augusztus 1 - jén életbe lépett jogszabályról tartott kihelyezett sajtótájékozta...
Hangfelvételek a bizonyítékok a bűncselekményekre
Hangfelvételek a bizonyítékok a bűncselekményekre Két olyan hangfelvételt adott át Budai Gyula az ügyészségnek, amelyek egyértelműen azt bizonyítják, hogy a sukorói telekcsere - szerződés ügyében „központi kormányzati utasításra történtek a ...
Módosítják a pályázatokat a pályázók érdekeit nézve
Módosítják a pályázatokat a pályázók érdekeit nézveA Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a közvetlen szakmai felügyelete alá tartozó Nemzeti Fejlesztési Ügynökség megkezdte a Gazdaságfejlesztési operatív program, valamint a Közép - magyarországi op...
Sokkal értékesebb, jobb minőségű tartalom legyen a közmédiumokban
Sokkal értékesebb, jobb minőségű tartalom legyen a közmédiumokban"Felesleges aggodalom, hogy beköltözik a politika a szerkesztőségek életébe, ellenkezőleg, sokkal távolabb kerül a politika a médiától" - mondta Szalai Annamária, az Országos Rádió - és Televízi...
Vonzóbb lesz a háziorvosi életpálya
Vonzóbb lesz a háziorvosi életpályaRéthelyi Miklós kijelentette, hogy kiemelt figyelmet szentel az orvosi alapellátás megerősítésére, ennek keretében támogatni fogják a fiatal orvosok praxishoz jutását, és vonzóvá teszik a háziorvos...
Sok adósságot törlesztett le az új kormány
Sok adósságot törlesztett le az új kormányInterjú Gelencsér Attilával, a Somogy Megyei Önkormányzat elnökével és a Fidesz országgyűlési képviselőjével a parlamenti munkáról.
Egy hét van még a pótfelvételire
Egy hét van még a pótfelvételireMég egy hétig jelentkezhetnek a diákok a pótfelvételi keretében meghirdetett felsőoktatási képzésekre. Akik előzőleg nem kerültek be egyik felsőoktatási intézménybe sem, azok most egyetlen helyet j...
Felgyorsultak az aratási munkálatok
Felgyorsultak az aratási munkálatokJúlius második felében a korábbinál szárazabb és melegebb időjárásnak köszönhetően felgyorsultak az aratási munkák, amelyek augusztus első hetére lényegében befejeződtek.
Nemzeti ünnepre lehet új alkotmány
 Nemzeti ünnepre lehet új alkotmány Schöpflin György fideszes európai parlamenti képviselő szerint jó ötlet, hogy az új alkotmány a Himnusz első sorával kezdődjön, és jelképként a Szent Korona is szerepeljen.
Az őszi tervezett törvényalkotási programok
Az őszi tervezett törvényalkotási programokA tervek szerint a Ház elé kerül egyebek mellett a 16 százalékos szja bevezetéséről szóló adócsomag, valamint a nemzeti eszközkezelőről szóló indítvány ősszel.
Hamarosan ''verseny'' indul az ajánlószelvényekért
Hamarosan ''verseny'' indul az ajánlószelvényekértAz önkormányzatok két hét múlva kezdik postázni az értesítőket és ajánlószelvényeket az október 3 - án tartandó önkormányzati választásokra, s ekkor indulhat el a „verseny" az ajánlásokért.
40 év munka után nyugdíjba mehetnek a nők
40 év munka után nyugdíjba mehetnek a nőkA kormány terve szerint januártól negyven év szolgálati idő után életkortól függetlenül nyugdíjba mehetnek a nők, a férfiak kedvezményes nyugdíjazásáról még nem tárgyalt a kabinet, - jelentette b...
Pénzügyi intézményeknél indulnak vizsgálatok
Pénzügyi intézményeknél indulnak vizsgálatokA pénzügyi piacok több mint 500 szereplőjénél fogyasztóvédelmi témavizsgálatot végez július 30 - tól a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete.
Módosult az óvodai nevelés alapprogram
Módosult az óvodai nevelés alapprogram"Módosult az óvodai nevelés alapprogramja, mert tavaly az előző kabinet olyan óvodai nevelési alapprogramot alkotott, amely azt sugallta, hogy a nemi meghatározottság tudatosítása hiba lenne az óvo...
Jelenleg is lopják az egészségügyet
Jelenleg is lopják az egészségügyetPesti Imre szerint „még most is lopják az egészségügyet" az MSZP és az SZDSZ által vezetett önkormányzatokban. Elmondta azt is, a kormány napirendjén szerepel egy új országos pszichiátriai in...
Ügyek, melyben a Gyurcsány- és a Bajnai-kormány is érintett
Ügyek, melyben a Gyurcsány- és a Bajnai-kormány is érintettPapcsák Ferenc javaslatára négy, az előző ciklus alatt kötött állami szerződést vizsgál a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal: a sanghaji világkiállítást, a sukorói kaszinó koncesszióját, az Omninvest ...
Továbbra is lesz üdülési csekk
Továbbra is lesz üdülési csekk"Megmarad az üdülési csekk, de felhasználási körét felülvizsgálja a kormány" - ígérte Soltész Miklós. Valamint megerősítette, hogy szeptember végéig összesen hatvankét közalapítvány, a nemzeti üd...
Az Új Széchenyi Terv alapjai
Az Új Széchenyi Terv alapjaiOrbán Viktor miniszterelnök az Új Széchenyi - terv bemutatóján kijelentette: "A Széchenyi - terv legfőbb filozófiája, hogy helyet ad a magyar reménynek!"
Hamisan tanúskodott Gyurcsány és Bajnai?
Hamisan tanúskodott Gyurcsány és Bajnai?Dokumentumokkal igazolható, hogy Sukoró ügyében Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc volt kormányfők hamisan tanúskodtak az ügyészség előtt, - mondta Budai Gyula.
Változó médiaszabályozás
Változó médiaszabályozás Rogán Antal a Hír TV Rájátszás című műsorának vendége volt, melyben a már elfogadott médiatörvény - módosítások részeleteiről beszélt.
Félnek a miskolci MSZP-sek?
Félnek a miskolci MSZP-sek? „Mondvacsinált indokokkal minden követ megmozgatnak a választás elhalasztásáért", mert nem mernek kiállni az önkormányzati választásokon - közölte Zsiga Marcell, a város fideszes országgyűl...
Tartja népszerűségét a Fidesz
Tartja népszerűségét a FideszA Századvég Alapítvány júliusi közvélemény - kutatása szerint alapjaiban nem változott a kormánytöbbség társadalmi támogatottsága a választások óta eltelt három hónapban.
Leminősítették a Ferihegyi repülőteret
Leminősítették a Ferihegyi repülőteretMagyarország arra törekszik, hogy fegyelmezett költségvetése legyen, - mondta el Nagy Anna kormányszóvivő. Majd Márton Attila légügyi biztos arról szólt, hogy nem tiszta kategóriába került a buda...
A felelősség lista jogszerűtlen
A felelősség lista jogszerűtlenLázár János azt szeretné, bíróság mondja ki, hogy jogszerű - e a szociális támogatással visszaélők adatainak közzététele.
Programajánló
<< 2012 Február >>
H K Sze Cs P Szo V
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
272829    
Stiri Satu Mare

Magyarország hírei