
A korábbi hónapokhoz képest több százalékkal emelkedtek az ingatlanárak és bérleti díjak Dubai-ban, a szakemberek szerint azonban még korai a túlzott optimizmus.
Június folyamán 6.5 százalékkal növekedtek az ingatlanok árai Dubai tizenhárom különböző fekvésű területén az előző hónap adataihoz képest. A bérleti díjak 1.1 százalékkal lettek magasabbak a hónap folyamán, miután előzőleg közel tíz százalékot zuhantak.
Az adatok a Deutsche Bank helyi kirendeltségétől származnak, a város azon területeiről, melyeken a legintenzívebb az ingatlanok adásévétele.
Egy rövid videó Dubai ingatlanpiacáról
Dubai térképe
Az áremelkedés főként annak tudható be, hogy csökken a nyomás az ingatlaneladással foglalkozó cégeken, mely arra kényszerítette őket, hogy korábbi alacsony árakon adjanak túl ingatlanjaikon a piaconmaradás érdekében. Azok, akik képesek voltak erre, most inkább kivárnak a magasabb árakra.

A Dubai Marina negyed, jelentős beruházások színhelye
Dubai egyes területein közel ötven százalékkal is zuhantak az ingatlanárak a gazdasági válság kirobbanását követő hónapok során, a piac most kezd kilábalni a mélypontról, ebben a legtöbb helyi ügynökség, gazdasági szakember és beruházó egyetért és optimistán néz a jövő elé.

Dubai gyorsan fejlődő pénzügyi-kereskedelmi központja
Ezt az optimizmust támasztják elő a gazdaság egészére vonatkozó előrejelzések is. A gazdasági mutatók jelenleg mind pozitívak, az IMF előrejelzése szerint az Egyesült Arab Emirátusok 3%-os GDP növekedésre számíthat az év végéig. A banki kölcsönök és betétek közötti rés 5 milliárd AED-vel csökkent április elejétől, így jelenleg 31 milliárd AED-ét tesz ki, míg az év elején 90 milliárd volt.

Egy új tengerparti városnegyed makettje, a kulcsfontosságú ingatlanberuházások a válság ellenére id folytatódnak
A legnagyobb reményt azonban az olajár folyamatos növekedése iránt táplálják, hisz megduplázódott az év elejétől, és a jelek szerint 70 dolláros hordónkénti áron stabilizálódott is.
A Deutshe Bank jelentésének szerzője, Nabil Ahmed szerint korai még a túlzott optimizmus. Az ingatlantranzakciók száma még mindig viszonylag alacsony és csak lassan növekszik, azaz a piac még csak a stabilizálódás kezdeti szakaszánál tart, a jövőben újra előfordulhatnak kisebb árcsökkenések.
SZG - Dubai Online
| << | 2012 Február | >> | ||||
| H | K | Sze | Cs | P | Szo | V |
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | ||
| 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 |
| 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 |
| 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 |
| 27 | 28 | 29 | ||||
MCOnet 2001- 2012. - All Rights Reserved - Copyright - www.mconet.biz







