
A Dubai-i székhelyű Seven Tides Holding lesz az első vállalat, mely építkezésekbe kezd The World mesterséges szigetcsoporton.
Michael Scully, az ingatlanberuházó és szállodákat üzemeltető-menedzselő cég egyik vezetője egy napilapnak számolt be terveikről, melyek szerint még ebben az évben építkezésekbe kezdenek a The World általuk megvásárolt tíz szigetén, a szigetcsoport Dél-Amerikát formázó részén.
Elmondása szerint elsőként igényes kivitelű és modern felszerelt faházakat építenek fel, mindössze nyolcpercnyi motorcsónakon megtehető útra a Palm Jumeirah sziget Royal Amwaj üdülőjétől, de későbbre további, nagyobb arányú beruházásokat terveznek.
A The World -öt bemutató rövid videó
Dubai térképe
Ezzel a Seven Tides lesz az első vállalat, mely építkezésekbe kezd a mesterséges szigetcsoporton felkeltve a befektetők figyelmét a The World iránt, Michael Scully elmondása szerint több kisebb vállalat is jelezte csatlakozási és partneri szándékát a tervezett projektjeikhez. Ezzel a lépéssel mondhatni megtört a jég, mivel annak ellenére, hogy a The World szigeteinek kialakítása már befejeződött, sok szigete még nem talált vevőre és beruházóra a magas telekárak és a gazdasági válság miatt.

Dubai tengerpartjának egy részlete a levegőből
A The World egy 300 kisebb szigetből álló szigetcsoport, melyet a Palm szigetek főberuházója, a Nakheel Properties építtetett 4 kilométeres távolságra Dubai tengerpartjától, A Palm Jumeirah és a Palm Deira szigetek között. A szigetcsoportot maga Dubai uralkodója, Sheikh Mohammed bin Rashid Al Maktoum álmodta meg, és építését is ő jelentette be 2003 májusában. A munkálatokat ez év szeptemberében kezdték meg hasonló technológiákat alkalmazva, mint a Palm szigeteknél, a hullámtörő utolsó szikláját 2008 január 10-én helyezték el, vagyis a The World kevesebb mint öt év alatt készült el, ami valóban páratlan mérnöki-építészeti teljesítmény.

Dubai partvonala a mesteséges szigetekkel és a tervezett Arabian Canal csatornával
A Föld kiterített térképéhez hasonlóan oválist formázó szigetcsoport 9 km széles és 6 km hosszú, és akárcsak a Palm szigeteket, ezt is egy hullámtörő veszi körbe. Az egyben megvásárolható szigetek nagysága 14-42 ezer négyzetméter között változik, áruk 14-50 millió USD között mozog, de állítólag volt szoget, melyet 250 millióért kiínáltak eladásra.
A magas árak ellenére a szigetek iránt a kezdetekben nagy volt az érdeklődés, az első húsz sziget már 2007 elején gazdára talált, alig néhány hónappal a projekt bejelentését követően, ez azonban a múlt év közepétől csökkent és számos sziget nem talált még gazdára.

A The World szigetcsoportot mafa Dubai uralkodója, Sheikh Mohammed bin Rashid Al Maktoum álmodta meg
A The World szigeteken természetesen több nagy ingatlan- és turisztikai beruházást is terveznek. A Nakheel Properties húsz szigetet tartott meg magának „Észak-Amerika” partjainál Coral Islands (Korall-szigetek) néven, ezek területén egy hotel komplexum és egy tengeri üdülőközpont kerül felépítésre. A másik nagy beruházó a Dar Investment, mely az Ausztráliát és Új-Zélandot megformázó 14 szigetet vásárolta meg hasonló céllal, mint a Nakheel.

A The World egyik szigetjének makettje
„Írország” az ír Larionovo befektetési csoport tulajdonába került, ők villák, üdülők és egy ír pub építését tervezik, 2008 szeptemberében pedig az egész „Nagy Britannia” szigetet vette meg egy tíz befektetőből álló szintén ír üzleti csoport.
Vállalatok mellett magánemberek – Sir Richard Branson, Michael Schumacher, David Beckham, Rod Stewart, Tommy Lee és a Brad Pitt - Angelina Jolie házapár is vásárolt már szigetet, vagy tervezi a vásárlást, hivatalosan azonban még ezek egyike sem került megerősítésre, sőt volt aki később tagadta az erről szóló híreszteléseket.
SZG - Dubai Online
| << | 2012 Február | >> | ||||
| H | K | Sze | Cs | P | Szo | V |
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | ||
| 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 |
| 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 |
| 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 |
| 27 | 28 | 29 | ||||
MCOnet 2001- 2012. - All Rights Reserved - Copyright - www.mconet.biz







