archívum
programajánló
Vidéken is értékelik a munkánkat - interjú Gyulai Mihállyal az EMDSZ elnökével

Idén is megrendezték a Fashion Sunday in Nyíregyháza elnevezésú rendezvényt, melyen az Első Magyar Divattervezők Szövetsége tagjainak kollekcióiból tekinthettek meg válogatást a szabolcsi megyeszékhelyen. A divatshow után Gyulai Mihály, az EMDSZ elnöke nyilatkozott lapunknak.
- Miért döntöttek úgy, hogy a tavaly augusztusi rendezvénynek lesz folytatása?
- A tavalyi nagy sikerre való tekintettel rendeztük meg a második Fashion Sunday-t, és úgy érzem, idén is nagy siker volt. A fő célunk az, hogy kicsit közelebb hozzuk az emberekhez a divatot, és az emberek testközelből ismerjék meg, hogy mi az az houte couture. Szeretnénk, hogy a kézművesiparnak ezen részét ne csak a pesti emberek lássák, ezért hoztuk el vidékre is, hogy a közizlést formáljuk.
- Hogy érzi, mennyire sikerült ebbe bevonni a vidéket?
- Én úgy gondolom, hogy a nemzetközi márkák üzleti kollekciójához képest most már látják a különbséget a kézzel varrott houte couture ruhák között. Azt vettem észre közöttük ülve, hogy értékelik is!
- Mi volt a különbség a tavalyi rendezvényhez képest?
- Most csak és kizárólag a divaté volt a főszerep, ezért nem voltak például hírességek a modellek között, mint tavaly Laky Zsuzsi. Egyébként ugyanúgy hét tervező volt az EMDSZ tagjai közül, valamint 12 modell, mint legutóbb.
- Mennyire volt a felvonultatott kollekcióknak egységes koncepciója?
- Minden tervező magából mutatott egy kicsit, vegyesen volt pręt-ŕ-porter illetve haute couture is. Úgy gondolom, hogy egyfajta esszenciája volt a hét tervezőnek, kevésbé schow-elemes, inkább a hordhatóbb ruhák kerültek előtérbe, melyeknek ára 2-600 ezer forint között mozgott.
- Van esély a III. Fashion Sunday in Nyíregyházára?
- Abszolút látom rá az esélyt, hiszen a divat folyton változik, tehát nem tudjuk magunkat ismételni, mindig teljesen új kollekcióval rukkolunk elő. Például az itt bemutatott ruhák is teljesen újak és erre az alkalomra lettek levarva, külön a nyíregyházi közönség számára.
- Az EMDSZ kövezkező nagyobb rendezvényéről mit tudhatunk?
- Ez Budapesten a Design Hét keretein belül lesz októberben. Az Iparművészeti Múzeumban lesz egy rendhagyó haute couture kiállítás, mely nem csak ruhákból fog állni, hanem tematikailag minden tervező betekintést ad a gyártási folyamatba és az ő kis titkaiba is. Az érdekes kiállításon túl pedig performance bemutatót is tartunk úgyhogy mindenkinek csak ajánlani tudom.
Kovács Tünde
Még több kép a Fashion Sunday-ről: itt!
-kt-
Divat - Fashion Online
Szólj hozzá a fórumon!

Az EMDSZ elnöke, Gyulai Mihály a modellek gyűrűjében
- Mennyire volt a felvonultatott kollekcióknak egységes koncepciója?
- Minden tervező magából mutatott egy kicsit, vegyesen volt pręt-ŕ-porter illetve haute couture is. Úgy gondolom, hogy egyfajta esszenciája volt a hét tervezőnek, kevésbé schow-elemes, inkább a hordhatóbb ruhák kerültek előtérbe, melyeknek ára 2-600 ezer forint között mozgott.
Gyulai Mihály csokrot kapott a nyíregyházi show végén
- Van esély a III. Fashion Sunday in Nyíregyházára?
- Abszolút látom rá az esélyt, hiszen a divat folyton változik, tehát nem tudjuk magunkat ismételni, mindig teljesen új kollekcióval rukkolunk elő. Például az itt bemutatott ruhák is teljesen újak és erre az alkalomra lettek levarva, külön a nyíregyházi közönség számára.
A divatshow után Gyulai Mihály, az EMDSZ elnöke nyilatkozott lapunknak
- Az EMDSZ kövezkező nagyobb rendezvényéről mit tudhatunk?
- Ez Budapesten a Design Hét keretein belül lesz októberben. Az Iparművészeti Múzeumban lesz egy rendhagyó haute couture kiállítás, mely nem csak ruhákból fog állni, hanem tematikailag minden tervező betekintést ad a gyártási folyamatba és az ő kis titkaiba is. Az érdekes kiállításon túl pedig performance bemutatót is tartunk úgyhogy mindenkinek csak ajánlani tudom.
Kovács Tünde
Még több kép a Fashion Sunday-ről: itt!
-kt-
Divat - Fashion Online
Szólj hozzá a fórumon!
Informatii
Programajánló
| << | 2012 Május | >> | ||||
| H | K | Sze | Cs | P | Szo | V |
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | |
| 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 |
| 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 |
| 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 |
| 28 | 29 | 30 | 31 | |||
Stiri Satu Mare
Magyarország hírei
Contact | Declaraţie de protejarea datelor | Despre noi
MCOnet 2001- 2012. - All Rights Reserved - Copyright - www.mconet.biz

International