
Ismét Magyarországon koncertezett Varnus Xavér. A világhírű, jelenleg külföldön élő magyar orgonaművész az Európai Hasnyálmirigy Társaság (EPC) meghívására érkezett Szegedre, ahol a zsinagógában a világ legtekintélyesebb professzorainak zenélt.
„Az orgonazene rajongótáborát a világban jelentős részben az orvosok teszik ki. Ez nem tudom, miért lehet így. Általában a zene az orvosok részéről nagyon nagy háttértámogatást kap." - ezt is mondta Varnus Xavér a Tisza-pART Kulturális Televíziónak adott interjújában. A világhírű orgonaművész egyébként nincs egyedül ezzel; korábban a péntek este fellépő Szentpéteri Csilla is arról beszélt egy rádióinterjúban, hogy a tudományos élet szereplői hálás közönség. A rendezvénysorozat különlegessége, hogy az első estén színpadra álló Állami Népi Együttes tagjai között feltűnt az Európai Hasnyálmirigy Társaság elnöke, az UEFA bíróként és néptáncosként is tevékenykedő Dr. Hegyi Péter. A mindössze 37 esztendős magyar orvos a tudományos szervezet eddigi legfiatalabb első embere.
A szerdától péntekig tartó tanácskozáson máris komoly előrelépéseket tettek. A meghívott professzorok egyöntetűen döntöttek arról, hogy mostantól a gyakorlatban is kipróbálják azokat a sebészeti és endoszkópos újításokat, amelyeket az évek alatt kifejlesztettek. Ezzel új irányt vehet a legveszélyesebbként számon tartott hasnyálmirigyrák gyógyítása is; ezen a területen tíz éve nem sikerül jelentős áttörést elérni, és az ötéves túlélési rátája is 5 százalék alatt áll.
A kutatók ismertették a legfrissebb eredményeket is, amelyekből kiderül, hogy a dohányzás, a túlzott alkoholfogyasztás, a zsíros étkezés jelentős szerepet játszik a hasnyálmirigy betegségek kialakulásában. A világ minden pontjáról érkezett 500 professzor döntött a legjobb szakembereknek járó díjakról is. A hasnyálmirigyrák kutatásáért a német Volker Ellenrieder kapta az elismerést, de a magyarok sem mennek haza üres kézzel. Venglovecz Viktória szegedi biológus ugyanis az Élettani kategóriában nyerte el a legjobb előadónak járó díjat.
| << | 2012 Május | >> | ||||
| H | K | Sze | Cs | P | Szo | V |
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | |
| 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 |
| 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 |
| 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 |
| 28 | 29 | 30 | 31 | |||
MCOnet 2001- 2012. - All Rights Reserved - Copyright - www.mconet.biz







